Kercaszomor Község Önkormányzata

9945 Kercaszomor, Fő út 57.

Koronavírus felhívás

Magyarország Kormánya a 4062020. (111.11.) Korm. rendeletben a magyar
állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország
egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki!

A település szintű, helyi körülményekhez igazodó szükséges szabályok a
(már előzetesen kiküldött értesítésen túl) az alábbiakkal egészülnek ki.
Külföldről hazatért lakosaink otthonukba történő megérkezésük után maradjanak
szeretteik, családtagjaikkal együtt 14 napos önkéntes házi karanténban,

ne menjenek közösségbe.

Az önkéntes házi karantén tényéről értesítsék a helyi önkormányzatot, aki igény
szerint beszerzi az esetlegesen szükséges gyógyszereket, élelmiszert valamint
orvosi maszkot, kesztyűt és kézfertőtlenítőt. Amennyiben otthonuk elhagyása nem
nélkülözhető, úgy azt csak egy fő tegye meg a mindennapi szükséges árucikkek

beszerzése érdekében!

Rokonok, ismerősök látogatási, illetve hosszabb tartózkodási célból érkezésekor
tájékoztassuk őket, hívjuk fel figyelmüket a helyi egyedi felhívásokra.
Felhívom valamennyi falusi turizmussal, szálláshely kiadásával foglalkozók
figyelmét, vendégeik fogadásakor körültekintően járjanak el, tekintettel a fent
leírtakra.

Kérjük a tisztelt lakosságot, ha tudnak olyan személyekről, akik ismerten

fertőzött területről érkeztek, vagy a fertőzöttség tüneteit mutatják vagy
közösségben tartózkodnak és nem tartják be a járványügyi veszélyhelyzetre
vonatkozó szabályokat, értesítsék az önkormányzatot.

A vírus terjedési sebességének csökkentése és mindannyiunk egészségének

védelme közös érdek és feladat.

A teleház és a könyvtár nyitvatartását határozatlan időre felfüggesztem!

Az ifjúsági klub működését megtiltom!

Sportolást a helyi focipályán közösségben, csapatban megtiltom!

A Kühar sörözőben is egyidőben legfeljebb egy fő vendég tartózkodhat.

A szükségszerű halaszthatatlan bevásárlás, ügyintézés során használjunk
védőkesztyűt, védőmaszkot. Hazatérés után azonnal mossunk kezet,
alkalmazzunk kézfertőtlenítőt. Ismerve a védőkesztyű, maszk és kézfertőtlenítő
beszerzésével kapcsolatos nehézségeket, az önkormányzat segítséget nyújt
a beszerzésben, ha biztos forgalmazót talál.

Vigyázzunk, figyeljünk egymásra, ismerjük szomszédjaink, ismerőseink telefon-
számát, közösségi oldalakon való elérhetőségét, hogy szükség esetén
segíthessünk, segíthessenek nekünk!

Kapornaky Sándor         

      polgármester   

Kercaszomor, a Legbátrabb Község

Kercaszomor a Nyugat-dunántúli régióban, Vas megye déli részén, az őriszentpéteri kistérségben található. A 245 lakosú község a Kerca patakvölgyében húzódik 5 kilométer hosszan, 1287 hektár területen.

A Történelmi Őrséghez tartozó Kerca és Szomoróc 1942-es egyesítésével jött létre a mai település. Mindkét falu lakói az első királyaink által az országhatár védelmével megbízott őrök utódai.

Ezt a hagyományt még a XX-ik században is őrizték: egyedül a Kárpát-medence községei közül fegyverrel szálltak szembe a betolakodókkal. Bátor tettüket az Országgyűlés törvénybe iktatta, a településnek a „Communitas Fortissima” – Legbátrabb Község címet adományozva.