A magyar-szlovén határ közvetlen közelében található, 245 fős, kb. 5 km hosszú község a legbátrabb faluként lett országos hírű. A történeti Őrséghez tartozó két település, Kerca és Szomoróc egyesítésével jött létre. Kerca és a határában álló Szent Vencel templom első említése 1208-as keltezésű oklevélben szerepel.
Kerca és Szomoróc több, mint 800 éves története
Mindkét község a történeti Őrség falvai közé tartozik. Az Őrség a kora Árpád-korban a nyugati gyepű, majd az itt megszilárduló határ őrzésében látott el fontos szerepet. Az őrök szolgálataikért feltételes szabadságjogokat kaptak.
A településtől délre található Pusztatemető nevű helyen az Őrség legrégebbi kőből épült plébánia templomának, a Szent Vencel templomnak a helye látható. Első okleveles említése 1208-ból származik, amikor a felsőlendvai (ma Gornja Lendava-Grad, Szlovénia) uradalom és az őrségi Kerca határán állóként írják le. Magának a falunak is ez az első említése, ekkor még Kurcite alakban. Egy későbbi, 1463-as határjárás leírásában már Kercha alakban szerepel. (Szomoróc 1428-as forrásban jelenik meg először Zomorocz néven)
A Zala, a Kerka és a Kerca patakok menti őrök kiváltságaikat csak részben tudták megőrizni. 1392-ben Zsigmond király a Sárói családnak adományozta, majd 1524-ben a németújvári (ma Güssing, Ausztria) uradalom részeként a Batthyány család birtokába került.
A XVI. század második felében a lakosság teljességgel a reformáció helvét irányzatának követője lett. Kerca ekkor is megtartotta központi szerepét, Nagyrákoshoz, Hodoshoz és Őriszentpéterhez hasonlóan a környező kisebb települések egyházi központja volt. 1600-tól Kanizsa elestét követően az Őrség is a török adófizetőjévé vált közel egy évszázadra. A súlyos adóterhek (továbbra is fizettek és robotoltak a földesúrnak is, elkeseredettségük 1678-ban felkelésbe torkollott, melynek megtorlása beigazolta, hogy a Batthyányiak a pogánynál is rosszabbak) és a fogolyszedéssel is együtt járó gyakori török portyázások tovább nehezítették a katonáskodó és földművelő lakosság sorsát. A felszabadító harcok újabb demográfiai katasztrófát hoztak, melyet tovább súlyosbított a rekatolizált Batthyányiak és a Habsburgok erőszakos protestánsüldözése. Ebből az időszakból (1705) származik az Őrség első nyelvemléke az akkori kercai református lelkésztől: Elpusztultak az Istennek templomai…
1732-ben elvették az összes protestáns templomot, köztük a kercait is katonai erővel „tumultuozus” jelenetek közepette. A lakosság több mint harmada Somogy megyében keresett menedéket. A következő fél évszázad az ún. árvaság kora: a templom kulcsa átadva a hívek nélküli plébánosnak, a hitükhöz és maradék szabadságukhoz ragaszkodó nyakas kálvinisták pedig Kustánszegre járhattak istentiszteletre, egészen II. József türelmi rendeletéig.
1788-ban a romos épületet lebontották, tégláit felhasználták a református templom építéséhez.
A katolikus templomot 1834-ben szentelték fel Páduai Szent Antal tiszteletére.
A XIX. század a viszonylagos béke és gyarapodás időszaka volt, leszámítva a földínségből fakadó egykézés átkos hatásait. Az 1848-as szabadságharcból a lakosság ugyanúgy kivette a részét, mint annak idején a Rákóczi-felkelésből, a kiváltságokért való küzdelem pedig ezennel okafogyottá vált. Az Őrség lakossága 1848 előtt évszázadokig pereskedett nemesi jogainak elismertetéséért, „igazának” tudatában még az okirathamisítástól sem riadva vissza. Az 1848. évi 9. törvény megszüntette a földesúri joghatóságot, eltörölte az összes úrbéres szolgáltatást. A parasztság földjének szabad tulajdonosává vált, pontosan egy évszázadra.
A kiegyezés után kiépült a modern közigazgatás, 1871-től egészen 1950-ig Kerca körjegyzőségi székhely volt.
A XX. század két nagy háborúja a község lakosságától is áldozatokat követelt. Az 1. világháborúban a két községből 108-an vettek részt, közülük 25-en haltak hősi halált. Szomorócot 1919. végén megszállták a Szerb-Horvát-Szlovén királyság csapatai.
1920. augusztus 1-jén a helyi lakosság fegyverrel szállt szembe a betolakodókkal. Ennek köszönhetően 1922. február 9-én Szomoróc újra Magyarországhoz csatlakozhatott.
1942-ben egyesítették a két községet, Kercaszomoróc majd Kercaszomor néven.
1941. és 1945. között megszűnt a határ Domonkosfa irányába, de az újabb világégés és az újabb „béke” soha nem látott elzártságot eredményezett.
A XX. század második fele hozta el történelmünk legnagyobb megpróbáltatását, a legújabb „árvaság” korát. Az ún. fordulat éve után a – leginkább – demográfiai pusztulás minden korábbit felülmúlt. Amit németek, tatárok, törökök, Batthyányiak, Habsburgok, rácok, járványok a trianoni békével együtt sem tudtak bevégezni, azt megtette a tájidegen ideológia, a deportálások, a kollektivizálás, az erőszakos iparosítás. Félévszázad alatt a község lakossága a harmadára csökkent.
